Nyárutó

Csöpp levélke
- benne éve, évszaka s szép maga -
röppen a vízre a fűznek, a fának
s a nyári világnak az illata.
A Bodrog a fodroknak
víg viaduktján még átcsorog,
s ácsorog partjain lustán
a táj,
de a fűzfalevélke már a vízre talál.
Csendsarok
Csendből szövi hálóját a pók,
összeköti a sarkokat vele,
ahogy minket összeköt a csend
hang nem hasadhat bele.

Jó volna póknak lenni tán,
de csak az egyik sarok vagyok,
távoli sarkokra és a csendre vágyva
csak háló nélkül hallgatok.

Csend komám néha félre húz
fülembe súgja, hogy szeret,
de dalra biztat, égre kér,
a csendölő versek hát öljenek!

Beszivárogva a rossz sorok,
mint a makacs sziklát a jég,
így hát a csendet széttörik,
árokká mélyítve... a repedést.
2010. 11. 04

 
 
Egy régi novellám, 1990-ből. :) Kedves történet, ami minden nap átélünk.
Mese az idillről
 
 
 

Copyright © 2002-2013 Vékás Sándor